#Afganisztán nők

Közoktatás Eduline/MTI

Kiszorítanák a tálibok a nemzetközi szervezeteket az afganisztáni oktatási rendszerből

Néhány afganisztáni tartományban már el is rendelték a munkájuk azonnali felfüggesztését, miután több helyi tisztségviselő azt állította a legfelsőbb tálib vezetőnek, hogy a nemzetközi szervezetek nem működnek együtt velük. Azt pedig, hogy az amúgy hatodiktól fölfelé az iskolákból is kitiltott nők segélyszervezeteknél sem dolgozhatnak, már az ENSZ-re is kiterjesztették.

Kiderült, hány elsősnek kellett idén évet ismételnie Közoktatás Kurucz Tünde

Kiderült, hány elsősnek kellett idén évet ismételnie

Még mindig toronymagasan elsőben a legnagyobb az évismétlők aránya – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére megküldött adataiból, ugyanis az elmúlt tanév végén százból továbbra is mintegy öt olyan gyerek volt, akiknek idén újra kell járniuk az első osztályt. Rajtuk kívül ötödikben és hetedikben is magas volt a bukási arány.